Kell egy kicsi ter, kell a csond, kell hogy neha egyedul
legyek. Hogy ujra magamra talalhassak. Rendezgetem a polcot
amin eletem regenyei vannak. Sokmindent talalok. Van, amit
mar ki sem nyitok csak orizgetem- azt eldobom. Van, amit meg
el sem kezdtem- annak nekiallok. Es van, amit ujra es ujra
elolvasok, mert mindig talalok valamit benne, valami olyat
ami meg elengedhetetlenebbe teszi szamomra. Lapozgatom,
leporolom, visszateszem. Annyi minden van amit szoritunk
magunkhoz, orizgetunk, es nem latjuk hogy nincs ertelme, hogy
nem a mienk, es sosem volt az talan. Miert tesszuk? Mert
nehez elengedni, es felelemmel tolt el sokszor teret adni az
ujnak. Rajonni hogy a felelem es minden nehezseg az
eletunkben a sajat muvunk -nagy batorsag kell hozza. De ha
sikerul, akkor a palca a te kezedbe kerul; nincs attol
szabadabb erzes mikor tudod hogy minden a vilagon csakis
rajtad mulik, es ahogy huzod a vonalat ugy halad minden
utannad. Nem hibasokat, es nem okokat kell keresni; csak
magadba tekinteni kicsiket. Szoval ezert kell a csond, kell
az ures ter. Es ha nagyon figyelsz talan meglatod es rajossz
meglepo dolgokra sokmindennel es sokmindenkivel
kapcsolatban..
2014.01.30
