Hogyan emelhet valaki fel annyira hogy aztán a mennyekben érezhesd magad, és hogyan taszíthat le annyira hogy a pornál is semmibbnek érezd magad? Hogyan válthat ki egyetlen személy ennyiféle érzést? Kell az aki stabilan, két lábbal áll a földön, aki a szemével mindig téged keres és figyel rád, a két keze ami az enyémet őrizve összekulcsolódik az övével, a szíve és a lelke ami szavak nélkül ér el hozzám és úgy hall meg engem. És megért. Nem kell hogy kimondjam. Mert már tudja, hiszen ismer. Talán egy másik világból, talán a galaxis másik oldaláról. Már találkoztunk, nem vagyunk idegenek. Azt mondom hogy szeretlek. És mikor így teszek az egyáltalán nem furcsa, nem félek. Már vártalak..De ja vu.
És van az mikor látlak és tudom hogy te vagy, de a szavaim mégsem érnek el te hozzád. És talán a tiéd sem én hozzám. Gondolkodom mit mondhatnék. És nem mondom. Veszettül szeretlek de nem lehet. Nem megy. Annyira más az utunk, talán össze sem találkozik már seholsem..Sors.
A legrosszabb a haraggal, gyűlölettel teli érzés. Nem tudok megbocsátani, túl mély a seb amit te hagytál bennem, vagy talán más. És nem gyógyul. Nem tudsz enyhíteni a fájdalmamon, nem segíthetsz. És talán senkisem. Úgy ellöklek hogy esélyt se hagytam rá hogy megismerjelek. Vagy úgy hogy már túlságosan is ismerlek és nem hagyok neked több esélyt. De te mégis visszajössz. És én talán megenyhülök..Végzet.
A találkozások száma végtelen lehet, viszont egyik sem ugyanaz. Vétek lenne kihagyni bármelyiket is anélkül hogy esélyt adtál volna rá, ha van. Ne ítélj el rögtön. Hagyj időt neki. Hagy időt neki is..
De legfőbbképpen magadnak. Légy türelmes. Idővel minden kiderül úgy is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: