Félelmetesek az életemben kijelölt határok. Onnan tudom hogy a közelében vagyok, hogy elkezdek izgulni, feszült vagyok, nem normálisan fel vagyok dobódva, vagy az ellenkezője – totál lesúlytva érzem magam. Érzem a pillanatot, amiben valami nagy dolgot tehetek meg, mikor változtathatok valamin. Ez jó, de aztán végül hogy megteszem e az a kérdés. Hogy van e […] Tovább

Sokszor eszre sem veszem mikor elore tervezem annak dacara hogy megfogadom mindig hogy soha nem teszem tobbe hiszen eloszor mindig az elore megalmodott dolgok fulladnak kudarcba, es alakulnak at valami massa. Neha, valami sokkal-sokkal izgalmasabba, es van mikor katasztrofalis esemenyek sorozatava. Jobb az, mikor csak hagyod az esemenyek folyasat, hagyod hogy megtortenjen az elet magad […] Tovább

..és hogy miért teszem mégis meg újra, meg újra? Az érzés miatt. Mert szükségem van rá. Amíg érzem, addig tudom hogy élek. És van amikor félek, mert nem érzem hogy dobban a szívem, és megfagy körülöttem minden. Talán csak én nem látok rendesen, leveszem a szemüvegem megtörlöm, semmi. Aztán meg vann az úgy mikor nincs […] Tovább

Végül eltűnik minden, semmi sem marad ugyanaz, mert minden átalakul.Talán hagyni kellene az élet szabados áramlását, és jobb lenne feladni a széllel szembeni úszást. De lehet az ajtót kellene csak kinyitni. Azt ni, amelyiket nem is látni.. Alig észrevehető, de attól még ott van. Kicsi darabkák, apró jelek. Kiböki a szemem sokszor és mégsem veszek […] Tovább