…Arra jottem ra, hogy egy kisbaba – bar meg nem ismeri a szavakat, nincsenek ismeretei a vilagrol es az elet szabalyairol – az erzesek legmegbizhatobb biraja. Egy kisbabanak az ot erzekszerven kivul semmije sincs, amivel felfoghatna a vilagot. Tartsd a karodban, enekelj, mutasd meg neki az ejszakai egboltot vagy egy rezgo falevelet,
netan egy bogarat. Igy, es csakis igy tudhatja meg, hogy biztonsagos es szeretetteljes korulotte a vilag. Vagy azt, hogy rideg hely. Azt legalabbis megtanulja, hogy nincsen egyedul. Az a tapasztalatom, hogy ha igy teszunk, ha lelassitunk, odafigyelunk ra, a szeretet alapveto osztonet kovetjuk, akkor valoszinuleg kedvezo fogadtatasra talalunk. Ez altalaban igaz a kisbabakra, de talan a tobbi emberre is…

– Utolso oldal, utolso mondat. Vegeztem. Becsukom a konyvet, es visszateszem a polcra. Szep szavak, jol esnek, simogatnak. Eszembe jutnak regi emlekek, jo erzessel toltenek el. Fogom a kishugom a karomban. Ramnez, mosolyog. Meg nem beszel, nagyon kicsike. Aztan eltelik egy kis ido, mar ul, aztan jar ugy szaladozunk utanna mindenfele, vigyazunk ra, beszelgetunk, folyamatosan tanitgatjuk, kicsi kincsecske. Nagyon szerettem. Es most is szeretem. Valami sohasem mulik el, hiaba valtoznak a dolgok.
Merjetek szeretni, es szeretve lenni, mert ettol tisztabb erzes a vilagon – nincsen.